Olasz-svájci-angol-francia filmdráma, 2015 – 118 perc, r.: Paolo Sorrentino, fsz.: Michael Caine, Harvey Keitel, Rachel Weisz

Ez a film az első, amit Paolo Sorrentino Oscar-díjas olasz rendezőtől láttam, de – bár egy tavaly októberi filmhét keretében nyílt alkalmam megnézni – tulajdonképpen azóta sem tudtam eldönteni, hogy jó volt-e vagy sem. Talán azért, mert bizonyos elvárással ültem be a moziba; a sztori és a képek alapján egy hangulatra számítottam, egy nyugodt, bölcs, filozofikus, mégis szórakoztató, elgondolkodtató élményre, amely a két idős és remek színész – Michael Caine és Harvey Keitel – jutalomjátékán keresztül fedi fel magát előttem. Nem állíthatom, hogy nem volt részem ebben a hangulatban, nagyon sok szép pillanat van a filmben – és például Rachel Weisz sosem volt még ilyen gyönyörű… –, mégis, mégis… hiányérzetem maradt, mert minden szerethetősége ellenére kicsit álságosnak érzem a bemutatott sztorit, egyszerre kevésnek és túlzónak – bár lehet, hogy csak azt kéne most mondanom, hogy térjünk vissza erre majd úgy ötven év múlva.

 Kép forrása: aeonflux.blog.hu