(magyar filmvígjáték, 2014 – 96’, r.: Reisz Gábor, fsz.: Ferenczik Áron, Jakab Juli)

Én konkrétan erre vártam húsz éve. Nagyon elfogult vagyok, tudom, de ez a film számomra tényleg mérföldkő – mindent magába foglal, amit egy, a filmrendezés iránt érdeklődő rajongónak, de legalábbis nekem a filmkészítés lényegéről elmondani lehet, ma, Magyarországon. Végtelen odaadással, kreativitással, fergeteges gegekkel, hihetetlenül kis pénzből, jó zenékkel, szeretettel, szerethető hibákkal, örömmel, rólunk – sokszor, sokszor újranézhetően; köszönöm.

...

  Izlandi romantikus dráma, 2015 – 94’, r.: Dagur Kári, fsz.: Gunnar Jónsson

Jaj, de jó európai filmeket nézni olykor, szinte fellélegzem! Hab a tortán, ha még északi is, ez a kicsit sötét, mégis szeretetteli életszemlélet (és humor) nagyon bejön nekem. Itt van például az izlandi Fúsi, a „felnőtté válás” nehézségeiről, amely ugyan felvonultatja a témából adódóan elvárt kliséket, de aztán egy ponton az egész elkezd saját maga lenni, és onnantól egyszerűen csak nagyon szeretni lehet ezt a kis gyöngyszemet.

Filmrajongó vagyok, gyerekkorom óta. Elvarázsol a film és a mozi által megteremtett világ, nagyon-nagyon izgalmasnak találom. Ugyanakkor laikus is vagyok, nem tanultam filmművészetet, nincs filmes végzettségem (na jó, időközben szereztem egy mozgóképgyártót), viszont becsülöm az alkotókedvet, a tehetséget, az igényességre törekvést, no meg a filmek iránti rajongást is. Persze, annak ellenére, hogy a legrosszabb filmekben is igyekszem megkeresni a jót, és megérteni az elkészültében közreműködők elképzelését, hogy miért is hozták létre azt, amit létrehoztak, vállaltan szubjektív is vagyok. Ami nekem tetszik, lehet, hogy sokaknak, például Neked, aki e sorokat olvassa, éppen nem. De hát ez így van rendjén. Magam is voltam már úgy, hogy ...