Magyar animációs film, 1981 – 81 perc, r.: Jankovics Marcell

Minden elismerésem Jankovics Marcellé, mert alkotásai különlegesek, rendkívül egyediek és összetettek. Nem mindennapi élményt adnak, ugyanakkor ez a legfőbb problémám is velük: míg a Magyar népmesék világa és látásmódja örökké megmaradó és nagyon fontos gyermekkori örökséget jelent, ami sokat elmond a hagyományainkról, addig egész estés filmjei – számomra legalábbis – nehezen befogadhatóak. Erős mitikus hangulata ennek a filmnek is zavarba ejt, és végig azt érzem, hogy a rengeteg burjánzó jelképben elveszek, és az egésznek csak a felszínét tudom értelmezni.

Amerikai romantikus filmvígjáték/dráma, 2011 – 118 perc, r.: Glenn Ficarra, John Requa, fsz.: Steve Carrell, Julianne Moore, Ryan Gosling, Emma Stone, Marisa Tomei

A hollywoodi romkomok között tulajdonképpen egészen korrekt és bátor munkát üdvözölhetünk, pár remek és őszinte pillanattal. Többgenerációs, kissé keserédes love story, szerethető karakterekkel, néhány jól eltalált és átélhető élethelyzettel (meg egy-két elég erőltetettel), egy faarcú, számomra csalódást keltő Steve Carrell-lel, egy életteli Emma Stone-nal – és egy egészen ennivalóan rendkívüli Marisa Tomei-jel! Na jó, most már elmondhatom, igazából miatta éri meg az egész film, az a néhány jelenet, amiben szerepel, annyira frenetikus, hogy meg kell ...

Amerikai fantasy-kalandfilm, 2015 – 135 perc, r.: J.J. Abrams, fsz.: Daisy Ridley, John Boyega, Harrison Ford

A Csillagok háborúja-saga eddigi fejezeteiről külön bejegyzésekben ejtek szót, itt csupán a legfrissebb benyomásaimat írom le, hozzátéve azonban – nem mentegetőzés, mint inkább tényközlés céljából –, hogy meglehetősen későn láttam a Star Wars univerzum epizódjait, és nem is nevezném magam rajongónak. A hosszú idő óta várt és tanítani való marketinggel elővezetett új epizód azonban még nekem is kellemes csalódást jelent, bár a biztató előjeleket már a ravaszul adagolt ajánlókban is fel lehetett fedezni. Pedig valahol mégis csak egy bazi nagy bűvészmutatványról van szó: az eredeti alkotóelemek, mint a nem kicsit ...

Amerikai filmvígjáték, 1985 – 90 perc, r.: Rob Reiner, fsz.: John Cusack, Daphne Zuniga

Mielőtt Harry találkozott volna Sally-vel, egy másik autóút során a friss egyetemista, vagány Walter (John Cusack) és csoporttársa, a stréber Alison (Daphne Zuniga) zúgnak szép lassan egymásba, annak ellenére, hogy a srácot az út végén, Kaliforniában várja a felelősség nélküli, tuti dolog, egy szőke, érzéki lány képében. Rob Reiner már csak ilyen: finom humor, derű és humánum lengi be a filmjeit, ezért is olyan jó nézni őket, sokadszorra is. Ez a nyolcvanas évekbeli, mai szemmel szinte már naiv tinivígjáték is megunhatatlan, szóval én randira még ma is bevállalnám.

Ausztrál-amerikai sci-fi akciófilm, 2015 – 130 perc, r.: George Miller, fsz.: Charlíze Theron, Tom Hardy)

Most az igazi rajongók tuti elküldenének a Walhallába, de megmondom őszintén, egyetlen részét sem láttam eleddig az eredeti, Mel Gibson-féle Mad Max-sorozatnak – egyszerűen nem fogott meg a sztorija; az új moziról viszont annyi jót hallottam, hogy mégis rászántam magam. Nem bántam meg, mert bár a történet tényleg faék-egyszerűségű, tulajdonképpen egyetlen egyenesre ki lehetne feszíteni, mégis olyan vakmerő látványvilággal és lehengerlő akcióorgiával van mindez tálalva, amitől garantáltan tátva marad a száj. Fullasztó sárgában úszó képek, Charlíze Theron elfelejthetetlen tekintete, metálzúzás – zsigerig ható, barbár ...

Olasz-svájci-angol-francia filmdráma, 2015 – 118 perc, r.: Paolo Sorrentino, fsz.: Michael Caine, Harvey Keitel, Rachel Weisz

Ez a film az első, amit Paolo Sorrentino Oscar-díjas olasz rendezőtől láttam, de – bár egy tavaly októberi filmhét keretében nyílt alkalmam megnézni – tulajdonképpen azóta sem tudtam eldönteni, hogy jó volt-e vagy sem. Talán azért, mert bizonyos elvárással ültem be a moziba; a sztori és a képek alapján egy hangulatra számítottam, egy nyugodt, bölcs, filozofikus, mégis szórakoztató, elgondolkodtató élményre, amely a két idős és remek színész – Michael Caine és Harvey Keitel – jutalomjátékán keresztül fedi fel magát előttem. Nem állíthatom, hogy nem volt részem ebben a hangulatban, nagyon sok szép ...

Amerikai filmvígjáték, 1989 – 92 perc, r.: Rob Reiner, fsz.: Meg Ryan, Billy Crystal

Harry találkozik Sally-vel egy hosszú autóút során, de nagyon nem bírják egymást; aztán évek múltán újra összefutnak; majd megint, és lassan barátok lesznek, egyszer pedig eljön a pillanat... Klasszikusról beszélünk, amit jó pár éve már volt szerencsém egyszer látni. Akkor is tetszett, de a mostani alkalommal már teljesen elbűvölt: szépen, okosan megírt és megrendezett, szívhez szóló és bájjal teli történet, amin nem fog az idő – szóval nem is szaporítom a szót: meg kell nézni!

...

Amerikai dráma/szatíra, 2014 - 119 perc, r.: Alejandro González Inárritu, fsz.: Michael Keaton, Emma Stone, Edward Norton

Magam is alig hiszem el, hogy ez az egyébként nagyon jól megírt, de a nézőjét – így engem is – a téma belterjességével azért itt-ott meglehetősen igénybe vevő alkotás hogyan vált a szemem előtt az utolsó tíz perce alapján zseniálissá, de bizony megtörtént. A színházi élet minden szereplőjéről, a csoda mögötti mindennapokról számomra leginkább kiábrándultságot, maró kritikát megfogalmazó film végén egy éles váltással megjelenik a valódi szatíra, amitől szó szerint felemelő élménnyé válik. Kicsit embert próbáló, mégis rendkívül összetett film alkotásról, tehetségről, szabadságról, ...

Amerikai western, 2015 – 182 perc, r.: Quentin Tarantino, fsz.: Kurt Russell, Jennifer Jason Leigh, Samuel L. Jackson, Tim Roth

Tarantino minden baljós előjel ellenére – előre kiszivárgott a forgatókönyv, bizonyos kijelentései miatt perrel fenyegették a rendezőt, végül hackereknek köszönhetően a kész film is idő előtt a letöltő oldalakon landolt – megint megcsinálta! Az Aljas nyolcas olyan, mintha egy háromórásra nyújtott pisztolypárbajt látnánk, ahol nyolcan néznek egymással farkasszemet, és titokban mindenkinek a keze ott van a ravaszon. És miközben lélegzetvisszafojtva figyeljük a fejleményeket - és hallgatjuk a sok-sok párbeszédet no meg persze izgalommal vegyes félelemmel várjuk a kötelező vérfürdőt - , élvezettel ...

(amerikai filmdráma, 1967 – 106’, r.: Mike Nichols, fsz.: Dustin Hoffman, Anne Bancroft)

Hát, ilyenkor döbbenek rá, mikor megnézek egy-egy régi, nevezetes filmet, hogy rengeteg minden, amit ma látunk, csak halvány lenyomata a korábbiaknak. Mike Nichols egyik korai kultmozija nem véletlenül vált azzá: egészen zseniális, ahogy egymagában többet elmond arról, milyenek a jó film ismérvei, mint sok tucat agyondicsért kortárs munka. Egyszerűen nem is tudok/akarok mit mondani róla: minden kockájában fiatalság, önkeresés, felnőtté válás, szerelem, szex, lázadás feszül, úgy, ahogy még sosem láttam ezelőtt.