Testről és lélekről
Magyar játékfilm / romantikus dráma, 2017 - 116 perc, r.: Enyedi Ildikó, fsz.: Borbély Alexandra, Morcsányi Géza
Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmje csendes ünnep a hétköznapokban. A végletekig zárkózott, emberi kapcsolatoktól rettegő minőségellenőr lány és az egyik kezére lebénult, kissé félresiklott életű, mogorva vágóhídi gazdasági igazgató lassan bontakozó szerelme, valamint az őket körülvevő karakterek apró kis történetei és az ebből elénk rajzolódó világ földhözragadt, emberi, egyszerre mégis éteri. Mert itt a mészárszék kegyetlenségében is megbúvik a tisztelet, a feloldhatatlannak látszó konfliktust is elsimíthatja néhány őszinte mondat, és akár pillanatokra a haláltól is lehet visszaút a boldogság felé.
Végső soron csak szeretetre vágyunk mindannyian, és ezt a mondanivalót olyan finoman, a részletekbe rejtetten tudja átadni a többek között a Terápia c. sorozaton is edződött rendezőnő, hogy a film után ritkán érzett könnyűség járja át a néző lelkét – áttetsző fényű, halk, de sokáig megmaradó öröm, amelytől azt érezni, hogy valamicskével jobb lett a világ.
+1 ajánlat: hallgasd meg a film végefőcím-zenéjét, érdemes!
Kép forrása: 24.hu